Teljesen új könyv.
"; A Boys Next Door és Birthday Party zenekarok után 1984-ben indított Nick Cave &;; The Bad Seeds élén eltöltött bő két évtizedből kronologikus sorrendben felsorakoztatott 42 szöveg segítségével végigkövethető, hogyan őrjöngte végig hősünk a nyolcvanas éveket olyan mániákus, durva szerzeményekkel, mint a Berlin felett az ég koncertjelenetében is elhangzó Csak őt és mindörökké, az Elvis Presley (vagyis a rock`n`roll) születésének pokoli vízióját adó Tupelovagy A villamosszék, majd hogyan lett belőle A jó fiú, hogyan jutott el olyan letisztult, klasszikus dalformákhoz, mint a Sirató dalmeg a Hajódal, hogyan készített tradicionális gyilkos balladák nyomán olyan egyéni átiratokat, mint a Stagger Lee, a Kylie-val színre vitt Ahol a vadrózsa nő, illetve a Bob Dylan közvetítésével jött Henry Lee, amit PJ Harvey, A nyugati lánytársaságában énekelt fel, akinek köszönhetően aztán jól taccsra is került, hogy néhány év regenerálódás után a megtalált nyugalom és munkafegyelem jellemezte új évezredben már Leonard Cohen-i magasságokban térjen vissza a No More Shall We Part, Nocturamaés Abattoir Blues/The Lyre Of Orpheusalbumokkal (ahol szerencsére még megférnek olyan agymenések is, mint a refrének közé 39 versszakot hányó Kicsim, én égek).
Bár a kaotikus nyolcvanas évekből csak nyolc dal került be, Kari Györgyi válogatása így is kellően átfogó (a Deanna, a Loverman vagy a Brother, My Cup Is Emptyazért még elfért volna), a 12 fordító (köztük Eörsi István, Parti Nagy Lajos és Varró Dániel) pedig igazán élvezetes és találó verziókkal állt elő - bár a neighbourszó egy ilyen „ bibliás embernél”, mint Cave, néha inkább felebarát, mint szomszéd, a Hasfelmetsző Jackben szereplő „ I got a woman” és „ that girl” kitételek pedig nemugyanarra személyre vonatkoznak (már ha az előbbi tényleg személy, és nem amolyan felettes énszimbólum). Nem akármilyen élmény lenne ezeket a szövegeket a magyar tévében a Vers mindenkinekadásában hallani! ";
i
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2011-08-23 14:57
. NICK CAVE: VÁLOGATOTT VERSEK 1984-2004 - Jelenlegi ára: 700 Ft
Fontos
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Makita fúrószár készlet. Alkalmanként Bp-i átadás megoldható. Örs, Gyáli út. Jelenlegi ára: 1 000 Ft Az aukció vége: 2011-12-05 08:57 . M...
-
Királykék strasszos platform szandál. Elegáns és kényelmes. (A lábon a saját lábbelim van) Méret: 40 Talphossz: 26 cm Sarok: 10 cm Platfo...
-
Tisztelt vásárló! Az ár 6 pár zoknira vonatkozik 39-42 ig méretben!! További termékekhez katt a szövegre TANGÁK MELLTARTÓK FÉRFI ZOKNIK N...
-
Porcelán baba, 40 cm , megkímélt állapot -ban. szép a ruhája, dús göndör haj. Jelenlegi ára: 3 000 Ft Az aukció vége: 2011-08-24 07:59 . ...
-
Alfa Romeo műgyantás kerékembléma, vadi új, 4db-os garnitúra átmérő 60 mm 3D "dombornyomott" az ár a garnitúrára vonatkozik! Jel...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
enyhén áttetsző! Méret: 38 van benne, de mérjetek légyszi!!! Mell: 50cm (*2) derék: 42*2cm csípő: 52*2 Hossza: 107cm ujjah: 52cm Anyaga: ...
-
Eladó a képen látható Kozma Tamás-Tomasz Gábor: Szociálpedagógia c. könyve. A könyv új. (Ára könyváruházban: 3180 Ft) Ha 3 könyvet vesze...
-
ÚJ NŐI DIOR NAPSZEMÜVEG UV 400 SZŰRÉS!!! Méretei .. lencse magasság 6. 5 cm Két szár közti távolság: 14 cm AJÁNDÉK SZEMÜVEG SZÜTYŐ!!! Nézd...